Növekvő számok Brazíliában

0
529

A Brazíliai Turisztikai Minisztérium adatai szerint 2018 első fél évében 8%-kal több külföldi turista érkezett Brazíliába, mint a 2017-es év ezen időszakában. Ha ez a tendencia folytatódik a történelmében először a dél-amerikai ország meg fogja haladni a 7 millió látogatót, ezzel maga mögött hagyva a 2014-es Labdarúgó Világbajnokság és a 2016-os Riói Olimpia eredményeit.

A külföldről érkező turisták legnagyobb számban a szomszédos országokból, főként Argentínából érkeznek. A másik nagy csoport pedig az amerikai, kanadai, japán és ausztrál turisták összessége. Ez a jelenség annak köszönhető, hogy az előbbi 4 ország állampolgárainak nem kell többé a bürokrácia labirintusában küzdeni a vízum megszerzéséért. Egyszerűen online elintézhetik és a dokumentumok legfeljebb 72 óra alatt elkészülnek. Az e-visa lehetőségét nagyjából a turisták 75%-ka vette igénybe.

Brazília Turisztikai Minisztere, Vinicius Lummertz, előterjesztette javaslatát, hogy további 2 nagy potenciált jelentő országnak adják meg az e-visa lehetőségét, ezek pedig Kína és India. Továbbá megjegyezte, meg kell találni a módját, hogy Brazília érdekesebb legyen a külföldi turisták számára, ami segítheti, hogy a külföldi légitársaságok nagyobb beruházásokat hajtsanak végre és több országból tegyék elérhetővé Brazília kiemelt úticéljait. Beleértve az úgy nevezett „low cost” járatokat is.

Szintén segítheti a gyorsabb fejlődést, ha felgyorsítják a hotelek, parkok építésének engedélyeztetését így növelve a lehetőségeket a turisták számára. Továbbá a közbiztonság javítása is segítheti az ország turisztikai fejlődését.

A tavalyi évben 6.6 millió külföldi turista látogatott el Brazíliába. A Nemzeti Turisztikai Terv célja, hogy ez a szám 12 millió főre növekedjen 2022-ig és így kb. 45 milliárd brazil dollár bevételt generáljon a terület.

forrás: https://www.tourism-review.com