Néhol már az állami egészségügyben is magasabbak a fizetések, mint az alulfizetett fürdőgyógyászatban. Így a kórházak is el tudják csábítani például a fizioterápiás asszisztenseket, gyógytornászokat és gyógymasszőröket az akár 20 százalékkal is magasabb ajánlataikkal, írta többek között a Világgazdaság a fürdők helyzetéről és jövőjéről szóló cikkében.

A vidéki fürdőkben különösen nehéz pótolni a szakképzett munkaerőt, pedig az ott dolgozók helyben tartása társadalompolitikai cél is – hívta fel a figyelmet a Magyar Fürdőszövetség új ügyvezető elnöke, aki a Büki Gyógyfürdő Zrt.-t is irányítja, korábban pedig a Gyulai Várfürdőt üzemeltető céget vezette. Boros László Attila elmondta, a fürdőszövetség egyik legfontosabb célja, hogy elérje az ágazatot terhelő 27 százalékos áfa csökkentését, hiszen mielőbb forrást kell találni a bérek emelésére is.

Az elnök szerint már nincs szükség kapacitásbővítésre a magyarországi turizmus húzóágazatának számító fürdőágazatban, annál inkább a drágán működő létesítmények energetikai korszerűsítésére, környezettudatossá tételére és szolgáltatási színvonaluk emelésére. Mára mindenütt megérett az idő az elavult műszaki megoldások cseréjére, élménynövelő beavatkozásokra, kisebb-nagyobb ráncfelvarrásokra, tette hozzá.

Forrás: 24.hu