Évek óta folyik a vita a velencei tömegről, akár százezer turista is ellátogathat egy nap az olasz városba, farsangkor pedig ez a szám 130 ezerig is felkúszhat. Velence terheit most sorompókkal próbálják enyhíteni, amit egyelőre csak a május elsejei hosszú hétvégén vetnek be – írja az MTI.

A fő turistaközpontoknál, a Szent Márk térnél és a Rialto hídnál lehet számítani a korlátozásra. Az egyik sorompót a város bejáratánál, a Calatrava híd közelében állították fel, hogy ha túl sokan lennének az utcákon, elterelik az embereket a Szent Márk térre vezető útról. Luigi Brugnaro, Velence polgármestere a rendőrségre bízta, hogy mikor lesz szükség az intézkedésekre. Amennyiben a tömeg elviselhetetlen lesz, a várost a szárazfölddel összekötő híd forgalmát korlátozzák, és csak a taxik és a tömegközlekedési eszközök használhatják. A Piazzale Roma és Santa Lucia pályaudvar közötti szakaszt pedig kizárólag a helyieknek tartják fent szükség esetén.

Forrás: 24.hu