Karácsonyi varázslat a Vörösmarty téren

0
357

Idén 20. alkalommal rendezik meg a Budapesti Karácsonyi és Adventi Vásárt. Az érdeklődők november 9. és január 1. között látogathatják a rendezvényt.

A helyszínen 120 árusnál is több kínálja a zsűrizett kézműves és iperművészeti termékeit. Az idei rendezvényen is kiemelkedő szerepet kap a gasztronómia, melyben magyar régiók trádícionális étel és ital kínálatát kóstolhatják meg a látogatók a tematikus gasztrohetek keretein belül.

A feldíszített karácsonyfa mellett egy három méter átmérőjű kb. fél méter vastag koszorú is a növeli a karácsonyi hangulatot, ráadásul az adventi vasárnapokon 16 órakor meggyújtják egy-egy gyertyáját. A Gerbeaud Ház pedig külön készül az ünnepekre, még pedig úgy, hogy a hét minden napján este 5 órától fényekkel alkotott, ünnepi hangulató képeket vetítenek az épület falára.

A gyerekeket várja a kézműves játszóház és december 6-án igazi meglepetésnek számító vendég érkezik a vásárra, maga a finn Mikulás, Joulupukki. Továbba több helyen tekinthetők meg színi és zenei előadások.

A vásár első napján megtartott sajtótájékoztatón Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes és Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője átadta a 2016-ban alapított Budapest Turizmusáért Díjat, amelyet a BFTK minden évben egy olyan turisztikai szereplőnek, szolgáltatónak vagy projektnek adományoznak, ahol mind belföldi, mind külföldi viszonylatban hozzájárulnak a Budapest márka (Budapest Tourism Brand) építéséhez. A 2018-as év díjat a Hungaroring Sport Zrt. vehette át.