Utazástervezés kisgyermekes szülőknek

0
298

Egy brit tanulmány szerint, a szülők több mint fele azt mondja, hogy az irodaszerek (papír, ceruza, zsírkréta) használata a legjobb módja a gyerekek szórakoztatására egy repülőút alkalmával. 27 százalékuk gondolja úgy, hogy az elektronikai eszközök (okostelefon, iPad, tablet) elegendőek ahhoz, hogy lefoglalják a gyerekeket és 10 százalékuk esküszik az édességre vagy csokira.

Több mint 1500, öt évesnél fiatalabb gyermekekkel utazó szülőt vontak be a kutatásba, amit a Tots to Travel családi utazási cég vezette. Megkérdezték, hogy milyen hatással volt a döntésükre a nyaralás lefoglalásakor, az utazás hossza és az, hogy hogyan foglalják le gyermeküket repülés közben.

Képtalálat a következőre: „air travel with kids”

A brit szülők hatvan százaléka azt mondta, hogy a nyaralás lefoglalásakor aggódnak az utazás miatt, és csaknem egyharmada (31 százalék) maximalizálja három órában az utazás hosszát. 10-ből egy szülő mondja azt, hogy akár 9-10 órás utazásra is vinné gyermekét.

A kutatás kimutatta, hogy a repülési idő meghatározza az Egyesült Királyságban élő szülők ideális célállomásait gyermekeik korától függően. A legmagasabb intervallumként az 5 órás utat jelölték meg a legtöbben.

Ahol a gyermek még az egy évet sem érte el a legnépszerűbb célpont Franciaország, míg az egy és két közöttiekkel Spanyolország. A brit ünnepek a legkedveltebbek a 2-3 éves korú gyermekekkel rendelkező szülőknél, míg a felmérés szerint a legvalószínűbb, hogy három-négy évesekkel Olaszországot választják. Ezenkívül a négy-öt évesekkel utazó szülők legkedveltebb úticélja Görögország.

Eközben más megállapítások arra engednek következtetni, hogy az Egyesült Királyságban élő szülők elégedettek a legforgalmasabb brit repülőterek által kínált szolgáltatásokkal.

Forrás: dailymail.co.uk