Mangalicafesztivál télbúcsúztató maskarádéval Debrecenben

0
36
forrás: debrecen.hu

Tizedik alkalommal rendezik meg a hétvégén Debrecenben a mangalicafesztivált, idén először a háromnapos télbúcsúztató maskarádéval együtt – közölte a cívisváros turisztikáért felelős alpolgármestere szerdán a fesztiválok helyszínén, a város főterén tartott sajtótájékoztatón.

Széles Diána elmondta: Főnix rendezvényszervező cégén keresztül a város is bekapcsolódott a szervezésbe annak érdekében, hogy a családok három napon át együtt szórakozhassanak Debrecen központjában, ahol péntektől vasárnapig a gasztronómiai kínálat mellett egész napos színpadi műsorokkal, könnyűzenei koncertekkel, vásári komédiával, a tél “kiseprűzését” bemutató produkciókkal várják az érdeklődőket. A Református Nagytemplom előtt még a karácsonyi vásárra felállított óriáskerék “mandátumát” is meghosszabbították a maskarádé és a mangalicafesztivál idejére – fűzte hozzá az alpolgármester.

Végh Attila szervező elmondta, hogy az országban összesen 37 mangalicafesztivált rendeztek. Bár a legutóbbi budapesti fesztivál csak három hete ért véget, a tenyésztők felkészültek arra, hogy a tizedik debreceni fesztiválon is teljes termékpalettával legyenek jelen – tette hozzá, megjegyezve, hogy a hét termelő hagyományos termékei mellett most először hét street food kocsiból mangalicaételeket is kínálnak majd.

Tóth Péter, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének (MOE) elnöke emlékezetett arra, hogy harminc évvel ezelőtt csaknem kihalt a mangalica faj Magyarországon. A rendszerváltást követően összesen 143 mangalica volt az országban, ebből kezdték el megmenteni és újrafejleszteni az állományt: ma már a tenyészkocák száma eléri a tízezret, és évente 60 ezer hízót vágnak le, a felét háztáji gazdaságokban.

Érdekességként említette, hogy a debreceni fesztivál élőállat-bemutatóján a három jelenleg elismert magalicafajta – szőke, vörös és fecskehasú – mellett a már korábban kihaltnak nyilvánított fekete mangalicák is láthatóak lesznek. A fajtarekonstrukció keretében tenyésztett fekete mangalica ideiglenes fajtaelismerése több évi munka után májusban várható, utána kezdődhet a hosszadalmas őshonossá nyilvánítási, illetve nemzetközi védelmi eljárás – magyarázta Tóth Péter.

(MTI)