A koronavírus-járvány miatt jóval elmaradt a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) idei kompforgalma a korábbi évhez képest, de biztató, hogy az elmúlt két hétben jobban alakult a helyzet a kidolgozott vészforgatókönyvnél.

Kollár József a társaság vezérigazgatója elmondta, az első négy hónapban a kompon – amely a járványhelyzet miatt egy ideig nem szállított gyalogost, biciklist és motorost – 66 százalékos volt az utas-, 45 százalékos a jármű- és 90 százalékos a kerékpárszállítás forgalmának visszaesése.

Ezeken az arányokon jócskán javítottak az elmúlt két hét vártnál kedvezőbben alakuló adatai. Ez év január elsejétől a május 18-ig tartó időszakot nézve már csak 52 százalékos volt az utas-, 43 százalékos a jármű- és 63 százalékos a kerékpárszállítás forgalmának visszaesése a tavalyi adatokhoz képest. Ez 100 ezerrel kevesebb utast, 30 ezerrel kevesebb járművet, és 7 ezerrel kevesebb biciklit jelent.

A társaság járványhelyzet miatt kidolgozott vészforgatókönyve júniusban még csak a tavalyi forgalom felével számol, aminél már az elmúlt hetekben jóval kedvezőbben alakult a helyzet, ha nem is állt még vissza teljesen az ilyenkor szokásos forgalom – mondta Kollár József. Amúgy a teljes éves forgalomban nem meghatározó tételek az év első hónapjai. Reményekre jogosító, hogy a még előttünk álló három nyári hónapban szállítja a balatoni komp az egész éves forgalmának mintegy 70 százalékát, ezért kulcskérdés, miként alakul majd a nyár – tette hozzá.

Forrás: MTI