Az Azori-szigeteket járványmentes területnek nyilvánították, mivel több napja nem regisztráltak új koronavírus fertőzöttet.

(Összessen száznegyvenhat Covid-19 fertőzöttet regisztráltak, ebből tizenhat volt halálos végkimenetelű.)

Ennek eredményeként a Portugáliához tartozó szigetcsoportot biztonságosnak nyilvánították – Madeira és Porto Santo mellett – a Külügyi és Nemzetközösségi Hivatal által.

Az Azori-szigetek tökéletes célpont azoknak az utazóknak, akik örömüket lelik a természet szépségében, vonzódnak a túrázáshoz. Különleges élményt ad a bálnák megfigyelés is. A helyi konyha és a történelmi hagyományok értékei pedig még nagyobb imádatot váltanak ki a látogatókból.

Luís Capdeville Botelho, az Azori Turizmus Igazgatóságának ügyvezető igazgatója elmondta:

„Az Azori-szigetek örömmel veszik tudomásul, hogy a European Best Destination Organisation a pandémia idején is a legbiztonságosabb utazási helynek ismerte el és ma büszkén kijelentheti, hogy aktív Covid-19 esetről nem számoltak be.”

Hozzátette:

„A világjárvány mindenki számára más megvilágításba helyezte az életet, függetlenül attól, hol élünk, milyen nyelven beszélünk és miben hiszünk.”

Kiemelte:

„Megtanította nekünk, hogy semmit sem lehet magától értetődőnek tekinteni és hogy meg kellett állnunk ebben a versengő emberi világban ahoz, hogy átjussunk a sötét időkön.”

Luís Capdeville Botelho beszélt még a portugál kormány és az idegen forgalmi ágazat által elért sikerekről. A helyi intézmények gyors és sikeres intézkedéseiről és a bevezetett legmagasabb szintű biztonsági szabályozásról az elkövetkező időszakban is.