Annak érdekében, hogy világossá tegyék a témát az üzleti és szabadidős utazók, valamint az úti célok és az utazási ágazat szakemberei számára, az Interamerican Network és partnerei felmérést készítettek koronavírus-járvány dél-amerikai turizmus regionális szintű hatásairól és az azt követő előrejelzésekről.

A felmérést június első két hetében végezték 1114 résztvevővel, melynek az eloszlása a következő: Brazíliából (44%), Mexikóból (22%), Kolumbiaból (13%), Argentínából (12%), Chileből (5%) és Peruból (1%) és a szavazók 67 százalékát 25 és 54 év közötti nők adták.

A jó hír az, hogy a válaszadók csaknem fele (46%) azt állítja, hogy 2020-ban már terveznek határon túli utazást, további 18 százalék pedig fontolóra veszi az utazást, ha jó ajánlatot talál, 36 százalékuk még fontolóra sem veszi az utazást az év hátralévő részében. A megkérdezettek nagyobb része a novemberi és decemberi hónapokat részesítené előnyben. A félmérésből még az is kiderült, hogy többen utaznának az ünnepi időszakban (47%), 18 százalékuk pedig egy jó promócióhoz kötötte, 35 százalékuk teljesen elutasította a lehetőséget. Az utazást elutasítók nagy része (63%) a járvány további terjedése miatti félelemből, míg 20 százalékuk a pandémia okozta pénzügyi nehézségekből adódóan adott negatív választ a kérdésre.

 

NICE to Know: 20 reasons to travel to Argentina | NICE

A következő úticél kiválasztását leginkább az internetes keresések (28%) és a barátok  ajánlásai (28%) befolyásolják. Egyéb források: utazási irodák (14%), közösségi média (8%), utazási influencerek és bloggerek (8%), szakosodott üzletek (7%) és reklám (7%).

A foglalások kifizetésének módját illetően a válaszadók 50 százaléka a légitársaságokkal, szállodákkal és egyéb szolgáltatókkal közvetlenül intézné.  A hagyományos utazási irodákat a válaszadók 29 százaléka választotta, amelyek szinte kétszer olyan népszerűek, mint az online utazási irodák (15%). A független utazási tanácsadók szolgáltatásai a megkérdezettek 6 százalékát érdekelné.

Chile's seven tourist wonders | BBVA

A felmérés szerint – nem meglepetésre – a belföldi utazás lehetőségét preferálnák a résztvevők 54 százaléka, ezt követi Európa (19%), Latin-Amerika (13%), Észak-Amerika (9%) és Ázsia (2%). A Latin-Amerikán belüli utazás mérlegelésekor a keresettebb úti célok Argentína (20%), Mexikó (18%), Peru (13%), Kolumbia (13%), Chile (12%), Brazília (12%) és Uruguay (6%).

Arra a kérdésre, hogy milyen típusú utazást terveznek ebben az évben, 39 százalékuk a tengerparti úti célokat jelölte meg, míg a körutazásokra és a vallási célpontokra a legkevésbé vágytak (mindösszes 1%). További lehetőségek: kulturális kirándulások (18%), ökoturizmus és vidéki turizmus (13%), városi (12%), kaland (6%), gasztronómia és bor (6%), valamint a síelés (2%).

Mexico Tourism Marketing Blitz to Address Safety Concerns After ...

Az argentin és chilei válaszadók 52 százaléka mondta, hogy 2020 hátralévő részében szeretne utazni, ami jóval meghaladja a regionális átlagot. Ezen belül 48 százalékuk saját országában utazna, 18,5 százalékuk pedig Latin-Amerikán belül. A kedvenc úti célok között Mexikó az első, ami meglepő, mivel a megkérdezett országok közül a legtávolabbi. Ezt követi Peru, Kolumbia, Brazília és Uruguay. Chilei esetében Argentína volt az első helyen. Egy másik érdekes tény, hogy 63 százalékuk megerősítette, hogy egy kivételesen jó ajánlat esetén utazik újévi ünnepségre is elutazna.