A kiterjesztett valóság már az autóiparban is megjelent

0
26

A kutatók kifejlesztették a járművekhez az első olyan head-up kijelzőt, amely a begyűjtött adatokat kiterjesztett valósággá képes átalakítani.

A head-up kijelző, vagy röviden csak HUD egy olyan eszköz, ami egy szélvédőre ragasztott átlátszó fóliára hasznos információkat vetít ki. Így a sofőrök nem kell lepillantsanak a műszerfalra, ha például meg akarják nézni az üzemanyagszintet, vagy az időt. Ez a technológia már elérhető néhány magasabb kategóriás autó típusban, de egyelőre még nem annyira ismert technika az autópiacon.

A HUD kiaknázatlan lehetőségei azonban megihlettek több tudóst is, és most három neves brit egyetem kutatói fogtak össze, hogy továbbgondolják ezt a rendszert. Hozzáadtak egy olyan lézertechnológiát, amely érzékeli a környezetet, és azt kiterjesztett valóságként vetíti vissza a szélvédőre.

Eddig mezőgazdaságban, régészetben és a földrajzban használták, azonban most a kutatók elkezdték bevezetni a technológiát az autóiparba is. A fény- és tartományérzékelésen alapuló rendszer alapvetően úgy működik, hogy lézerimpulzusokat bocsát ki, és a visszaverődések alapján meghatározza a környezetében megjelenő tárgyakat.

A folyamat első lépéseként az érzékelő eszköz több millió impulzust küld ki, majd a begyűjtött adatokat pontfelhőbe rendezi egy algoritmus segítségével. Ezután az adatpontokat beépíti egy optikai rendszerbe és egy nagy felbontású, 3D-s holografikus modellt készít a közúti objektumokról.

A holografikus vetület különböző méretben jelenhet meg, igazodva az ábrázolt objektum valós utcai helyzetéhez. Ezt az ábrát pedig közvetlenül a szélvédő aljára sugározza, melynek köszönhetően a sofőr hatékonyabban tájékozódhat a környezetéről.

A korai tesztekhez az adatokat London forgalmas belvárosi utcáiról gyűjtötték, és az eredmények sikeresnek tűnnek. A kiterjesztett valósággal kivetített képből sokkal hamarabb észre lehetett venni az esetleges közúti akadályokat, rejtett utcatáblákat.

A kutatók remélik, hogy a jövőben tovább tudják finomítani a kijelzők érzékenységét, és létrehozhatnak egy olyan algoritmust, amely akár az objektumok rétegelt kivetítésére is képes. Ez pedig annyira valósághű élmény lehetne a sofőrök számára, hogy teljesen természetes módon lehetne őket figyelmeztetni a közúti veszélyekre.

A cikk szerzője Blősz Dalma

Az eredeti cikk itt olvasható: https://makronom.mandiner.hu/cikk/20210510_a_kiterjesztett_valosag_mar_az_autoiparban_is_megjelent