A pandémia bizonyos területeket lelassított, de nem a technológiát: 2030-ra itt a 6G

0
10
Éppen csak, hogy az 5G mobilhálózat beépült a köztudatba, megvívva elfogadottságát, a fejlesztések itt nem állnak meg. A technológiai óriások már dolgoznak az újgenerációs, vezeték nélküli távközlési technológián, a 6G-n. A szakemberek az évtized végére ígérik a hatodik generációs szabvány megjelenését, mely a tervek szerint lényegesen gyorsabb lesz elődjénél.

Az 5G kifejlesztése elsősorban az űrkutatásnak köszönhetően indult világhóditó útjára. A célja az volt, hogy vezeték nélküli, kis energiafogyasztású, de nagy adatátviteli képességre tegyenek szert. Az 5G feladata az volt, hogy elődeit megelőzve a vezeték nélküli hálózatot eljuttassa az ipari alkalmazásokhoz. Az átlag fogyasztó ebből leginkább az új mobilkészülékek megjelenését tapasztalja, mely az 5G esetében sokkal szerencsésebben alakul, mint a 3G és 4G esetében. Ez valószínűleg köszönhető annak, hogy a társadalom már sokkal inkább érti a konstrukció jelentőségét és kihasználhatóságát. Továbbá a fellendülését a világjárvány is elősegítette, ahol a távmunka és az online térbe való beköltözés felerősödött.

Nemrégiben megrendezésre került a 6G Világszimpózium, ahol Andreas Müller, az 5G Összekötött Ipari és Automatizálási Szövetség elnöke, a Bosch vállalati kutatóközpontjának kommunikációs és hálózati technológiájának vezetője értékelte az 5G jelenlegi helyzetét és beszámolt az újgenerációs modell fejlesztési fázisáról.

Véleménye szerint nem az 5G beépítésének hajlandóságával, vagy a nyitottsággal van a probléma. A gyártulajdonosok körében erős igény mutatkozik az új technológiák telepítésére, azonban az ehhez szükséges ökoszisztéma még nem elég erős. Ezek működésének adaptálása közel sem olyan egyszerű, mint egy továbbfejlesztett kézibeszélő vásárlása. Jellemzően a vezetők kivárják, hogy a különböző innovációs ciklusok beérjék egymást, hogy aztán egy biztosabb, hosszabb távra tervezhető infrastruktúra fejlesztést hajtsanak végre működésükben. Noha Müller azt hangsúlyozta, hogy szükséges az új piacokról előbb bevásárolni, mint hogy belekezdenének a szabványosítási folyamatokba.

Maria Cuevas, a British Telecom (BT) mobilitási kutatásaiért felelős vezető menedzsere, a 6G hálózati terveivel foglalkozó fórumon azt mondta, hogy a vezeték nélküli szolgáltatók gazdaságossága megkérdőjelezhető. A kiépítés sokba került a geopolitikai aggályok miatt, melyet a kínai beszállítóktól való közelmúltbeli átállás bonyolított. Az olyan üzemeltetők, mint a BT azelőtt, hogy befejeződik az előző generációs beruházás megtérülése, megtehetnék az infrastruktúra újabb jelentős megváltoztatását, de ez jelenleg felesleges volna.

A 6G-nek inkább evolúciónak kell lennie, mintsem egy új generációnak. Iparágként szükségünk van arra, hogy modulárisan vezessük be a funkciókat anélkül, hogy olyan dolgokat kellene végeznünk, mint például a spektrum újrarajzolása. Sokkal fokozatosabb folyamatokra lenne szükség, mint a jelenlegiek. A generációváltások tízéves ciklusokban történtek, melyeknek jó okai voltak, de ez nem azt jelenti, hogy a jövőben is ugyanazt a mintát kellene követnünk

– mondta Cuevas.

Paul Hart, az NXP Semiconductors rádiófrekvenciás áramellátási alkatrészeinek ügyvezető alelnöke és vezérigazgatója szerint: „A 6G valóban a mindenütt elérhető kapcsolatról szól. Az 5G-t metrikák vezérelték. A 6G-nek céltudatosnak kell lennie. Ennek a céltudatos hálózatnak fenntarthatóvá kell válnia: nem megengedhető, hogy általa növekedjen az energiafogyasztás.”

Hart rámutatott, hogy a frissített 5G hálózat nagyjából kétszer annyi energiát fogyaszt, mint elődje. Az energiafogyasztás kezelésében csak nagy változtatások árán lehet eredményre jutni, ez pedig a csomagok és bitek újrakódolását jelentené, ami hatalmas frissítést eszközölne a bázisállomásokon. További problémát okoz az is, hogy a bitek eleve túl sok mérföldet tesznek meg. Úgy gondolja, hogy a 6G kiépítéséhez elengedhetetlen a fenntartható szemlélet, a bolygó nem láthatja kárát a technológiai fejlődésnek.

Az 5G evolúció és a 6G forradalom a hálózatok kezelésének átfedésében található. A 6G a gépi tanulás elterjedésének eszköze lehet a teljes hálózati rendszerben. A felhőszerverek várhatóan figyelemmel kísérik az adatáramlást, a jobb útvonalak kidolgozásának érdekében.

Egyik célkitűzése lehet a hálózat a hálózatban elképzelés, mely azt jelenti, hogy a 6G több erőforrást is összefon, például a kommunikációt, az adatokat és az MI-folyamatokat, amelyek különböző terekben, tulajdonképpen a bármi-bármivel szinkronizálhatóságát valósítja meg. Így akár az emberi test, az adatközpontok vagy nagyhálózatok mind kapcsolatban állhatnak egymással. Mely most még egy elképzelhetetlen, hatalmas heterogén, digitális ökoszisztémát eredményezne. Nem kizárt, hogy a 6G megjelenése előtt az 5,5G nagyobb teret kap.

A cikk szerzője Szalga Bogi.

Az eredeti cikk itt olvasható: https://makronom.mandiner.hu/cikk/20210610_a_pandemia_bizonyos_teruleteket_lelassitott_de_nem_a_technologiat_2030_ra_itt_a_6g